Johann Wolfgang von Goethe szép verseiből

 

Johann Wolfgang Goethe

 

A boldogságot nem lehet, ajándékba kapni 
Egyetlen titka van: adni, mindig csak adni, 
Jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet, 
És sok-sok önzetlen, tiszta szeretetet.” 
Megfogom kezedet, s megígérem neked 
Hogy az élet útján végig elkísérlek,
Boldogok leszünk majd 
Mert hisz én is szeretlek 
Amíg szívem dobogni fog 
Hozzád mindig hű leszek. 
Oly sok szépet ígértünk egymásnak 
Forrón lángol szerelmünk tüze 
Ha mindig ily szép lenne az élet 
Nem is lenne, szükség esküre 
Legyen bármily hosszú is az élet 
Sírig tartó boldogságot ad, 
S bátran nézhetsz az emberek szemébe 
Mindaddig, míg betartod szavad!

 

 

 

 Johann Wolfgang Goethe

 

Keresd az életben mindig a szépet!

Ragadd meg azt is, amit más észre sem vesz!

S ha cudar is sokszor az élet,

Mindig találni  benne

kedveset, szépet!

 

 

 

 

 

Johann Wolfgang Goethe

 

...A gond a szívünk gyökerén tanyázik,

s ott titkos kínokat csírázik,

békétlen hánytorog, zavar nyugtot, gyönyört;

mindegyre új meg új álarcot ölt,

házat mutat s tanyát, kis gyermekeket meg asszonyt,

máskor tűz, víz, tőr, mérgezés;

attól remegsz, mi nem jön, és

mit el sosem veszítsz, azt kell folyton siratnod...

 

 

 

 

 

 Johann Wolfgang Goethe

 

  ... Élni való minden élet,

 

Csak magadnak hű maradj

 

Veszteség nem érhet téged,

 

Hogyha az lész, ami vagy.

 

 

 

 

 Johann Wolfgang Goethe

Szelíd xéniák

 

Ha zúg az orkán, csendbe várj,

villámok közt se reszkess:

csak aki emberül megáll,

hasonlít istenekhez.

 

 

 

 

Ady Endre műveiből

 

 

Sem utódja, sem boldog őse,

Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek. 

Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény. 

De, jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak. 

Ezért minden: önkinzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié. 

 

 

 

 

 

 ŐRIZEM A SZEMED

  Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.

 

 

 

 

 VAJON MILYENNEK LÁTTÁL?

  Nagy és derűs kópéságom
Véletlen, napos mezében
Jobb szerettél volna látni?
Csupán egyszer látni engem:
Gondolod, hogy mindent láttál
S hitted-e, hogy szivig-láthatsz?
Minden vagyok, amit vártál,
Minden vagyok, amit nem sejtsz,
Minden vagyok, mi lehetnék.
S minden vagy, mi lehetséges,
Minden lehetsz, mire vágyok,
Talán semmi, talán Minden.

 

 

 

 ADD NEKEM A SZEMEIDET

  Add nekem a te szemeidet,
Hogy vénülő arcomba ássam,
Hogy én magam pompásnak lássam.
Add nekem a te szemeidet,
Kék látásod, mely mindig épít,
Mindig irgalmaz, mindig szépít.
Add nekem a te szemeidet,
Amelyek ölnek, égnek, vágynak,
Amelyek engem szépnek látnak.
Add nekem a te szemeidet.
Magam szeretem, ha szeretlek
S irigye vagyok a szemednek. 

 

 

 

 

 

ELTAGADOM

  Eltagadom, hogyha kérdik:
»Elmult minden, nem szeretlek!«
Úgy fáj ez a képmutatás,
Úgy fáj ez az én szivemnek.
De mit tegyek? Hivalkodjam
Bánatommal a világnak?
Vagy lenézve, kinevetve
Siránkozzam még utánad?...
Rejtegetem szivem mélyén,
Féltve, fájón a nagy titkot:
Hogy feledni el nem tudlak,
Hogy nem leszek soha boldog!

 

 

 

 

 

 MEGKÖSZÖNÖM, HOGY VAGY

  
Íme, megköszönöm neked, hogy vagy,
Hogy hallottál valaha rólam
S ha csak egy kicsit is mulattat szeszélyem:
Jól van.
Íme, menekülni vágynék tőled,
Csak evezőm nincs készen a hajóban
És ha nem fogsz vesztemen mosolyogni:
Jól van.

 

 

 

 Vass Albert verek

 

Csak csendesen 

Testvér, csak lábujjhegyen jer velem, 
csak nagyon halkan, nagyon csendesen. 
Amerre járunk, 
ne rezzenjen egy kis levél se meg, 
ma lelkem olyan mint a tó: 
legkisebb rezzenéstől megremeg. 
Gyere a templomunkba: 
a bükkerdő ma vár, 
a Csend harmóniája 
ott megint a lelkünkbe talál. 
Gyere velem... 
csak szótlanul, csak csendesen, 
csak csendesen...

 

 

 

 

Dal

Mikor az első csókot adtad: 
már az ősz osont a fák alatt, 
Kapirgáló szelek kutattak 
avar-homályban árnyakat;

A fákra ráhajolt az este, 
s az est meséje régi volt... 
csókunkat fák közül kileste, 
és kacagott a régi hold;

Felettünk fényes csillag égett, 
s két csillag volt a két szemed... 
beléje néztem: vissza-vissza nézett... 
és bíztatott és kérdezett...

Szellõt üzent az esti távol, 
és azt üzente: Csend legyen... 
S a hervadás-erezte fákról 
lekacagott a szerelem.

 

 

 

 

A szív 

Nézted már a Szent-Anna tó vizét?
Milyen titokzatos, milyen sötét.
Semmit se látsz,
csak olykor egy-egy furcsa csillanást,
amint ezüst halak
suhannak mélységein át…

De olykor hírtelen
jön valami eltévedt sugár,
zöldes világra gyújtotta lent a mélyt,
s a mélynek vége nincs sehol, sehol…

Olyan a szív is,
mint a Szent-Anna tó titokzatos vize.
Elnézed néha: Zörgő kis doboz,
furcsa, lecsukott.
Hogy mikor, nem tudod:
de néha jön egy bomlott pillanat,
kitárul a mély, olyan szörnyű mély,
hogy előtte szédülve megállsz,
s imádkozol: Miatyánk, Szerelem
szenteltessék meg a Te neved…

Nézted-e már tavaszi napsugárban
a Szent-Anna tó haragoszöld vizét?

Nézted már a kedvesed szívét?

 

 

 

Olyan jó néha angyalt lesni
s angyalt lesve a csillagok közt
Isten szekerét megkeresni.
Ünneplőben elébe menni,
mesék tavában megferedni
s mesék tavában mélyen, mélyen
ezt a világot elfeledni.

 

 

Ha jön az ősz

 

Ha majd az ősz,

 összegyűjt minden bánatot, s vele

a lelkemet behinti csendesen

eljössz-e vigasztalni kedvesem?

 

Eljössz-e akkor simogató szóval,

mikor a lelkem többé nem nevet,

s mesélsz-e majd, mikor a könnyem éget,

hajnal-fényből szőtt, színes-szép meséket,

amiket egyszer én mondtam neked?

 

Ha akkor eljössz:

áld'ni fogom a lábaid nyomát,

s áldott legyen a rózsaszínű út,

az út, melyen menni fogsz tovább,

áldott legyen a szív, mely erre kerget,

s áldott legyen, áldott legyen a lelked,

legyen a boldog álmok temploma.

 

Hanem azért

áldani foglak téged akkor is,

ha nem gondolnál rám többet soha.

 

 

 

Harcos Kata versek 

 

Harcos Katalin: A szeretet koldusasszonya

Elfordulnak, lásd, az emberek,
míg én, utak nincstelen vándora,
kitárt szívemmel kéregetek,
mint a szeretet koldusasszonya...

Két szemem szomjas pillantása
esdekleőn fúródik szemedbe,
kezem félszegen feléd tárva
kérőn kulcsolódna a kezedre.

Benned támaszt keres két karom,
szemem tiszta bíztatást, új álmot.
Könnyű botom te légy utamon,
s leszek tiéd én, - ha úgy kívánod.

Vágytam szabad szelet, szökellőt,
de nem várt más, csak sötét alagút,
mert roskadozó lépteim előtt
bezártak minden hívogató kaput.

Ha mégis vetettek alamizsnát
utána kaptam két kezemmel,
elhittem rögtön, hogy az, amit lát
a szem, felér a szerelemmel.

Szétszaggattak karmos tövisek,
megtépázott minden bőszült faág.
Kigúnyoltak, lásd, a többiek...
csak kezedben volt békeolajág.

Mint kisemmizett, kósza vándor
szeretetet koldultam egyre,
de nem volt oly menedék más, hol
enyhet adnának bús szívemre.

Megismernek már az emberek;
vagyok utak nincstelen vándora,
kitárt szívemmel kéregetek
én, a szeretet koldusasszonya...
(Kesztölc, 2008.07.05.)

 

 

 

 Túl a küszöbön

 

Nem az egyedüllét, nem a csend zavar,
csak a szó, érintés, öröm hiányzik.
Kell, amitől meghal a közöny
ha a lét bennünk újra kivirágzik!
Csak ennyi: látszik, átlépsz a küszöbön.

Ránk dermedő mosolyok puszta fénye
már nem oldhatja fel életünk telét.
Ölelés kell, megélve; hamar
izzásunk lobbantsa lángra, szerte-szét
szórva száz reményt - mi tűzvihart kavar.

Nem magányomban ásít most az ágyam
- ölelnek gyakran gyönyörterhes álmok.
Lásd, most fénnyé váltan köszönöm,
hogy benned élő csodákra találok.
Csak arra várok: lépj át a küszöbön!

 

 

 

 

 

 Nem tudom...

Nem tudom mi ez... talán még szerelem...
vagy csak a vágyam incselkedik velem?
de tudva, hogy nem adsz már semmit nekem
betölti mégis lényed az életem.

Nem tudom meddig tart, hogy csak rád vágyok,
bár nem kellenek kegyes hazugságok
értve, hogy rád már rég hiába várok
álmomban mégis csak érted kiáltok.

Nem tudom még miért kínlódom érted
amikor szerelmem soha sem kérted,
játékod voltam csak, csöppnyi igézet,
de soha nem életre szóló végzet.

Nem tudom mi... de jó, hogy megadatott.
Feledhetetlenné tette a napot,
és úgy hatja át a mát és holnapot,
hogy tudom: vissza már te sem hozhatod,
szépsége mégis örökre megfogott.

 

 

 

 Mondd, szabad-e?

Mondd, szabad-e álmodni, ha fáj,
hogy színes álom csak, amit szeretnék?
Ha bármint fáj, megértenem muszáj,
hogy többre vágyom, mint amit tehetnék...

Mondd, szabad-e engedni a vágyat
beférkőzni mélyen a szívembe,
ha eszem tudja, hogy nem is várhat
majd változást, akármit szeretne?

Mondd, szabadna-e megszeretni téged,
érezve és tudva: mást szeretsz,
és álmodni gyönyörű meséket,
amiket te meg úgysem tehetsz?

Mondd, szabad-e így, verseket írva
kergetni ily csalfa ábrándokat,
s éjjel, arcom a párnámba fúrva
zokogva irigyelni másokat?

 

 

 

Dobbanás

Meddig bírja
Meddig még
A szív az örült nagy szenvedést?
Mikor mondja 
Mikor már,
Viszlát, világ ebből elég, 
Vagy mikor keres új utat,
Mely szebb és boldogabb.
Mikor teszi
Mire vár 
Miért nem mondja elég már?
Miért dobog érte íly hevesen,
Hisz, bárhogy dobog
Bárhogy ver
Válasz nincs
Vagy nem is jár.
Minden egyes dobbanást 
Az üresség nyel el.
Értelmetlen lenne tán,
Minden egyes dobbanás,
Hívja Őt szüntelen 
De nincs, válasz csak
A csönd ölel semmi más. 
Meddig bírja még a szív
A fájdalmas dobbanást?

András Adamik

 

 

 

 

Leleszi Balázs Károly: Mondd, tudod-e ?

Mondd,tudod-e?
Tudod-e, hogy szál virág a tavasz
megértésére nyíló ablak?

Tudod-e, hogy a hajótöröttnek egy szál
deszka a túlélést, a reményt jelenti?

Tudod-e, hogy egy kedves szó széttörheti
a kövekből emelt hallgatást?

És mondd, tudod-e, hogy az Isten könnye
egyre csak hull, hull érted és értem?

 

 

 

 

Oldal: Versek
Legszebbek - © 2008 - 2024 - legszebbek.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat