ŐSZ
Utolsót sóhajt még a nyár, mielőtt átadná magát az ősz arany ölelésének.
Búcsúzóul melenget minket az évszak, hogy rá emlékezve majd a tél szürkeségében se fázzunk.
Megkönnyezik a felhők, mintha nem tudnák, hogy egyszer visszatér.
Utolsó ünnepe lesz a természetnek, tarka, meleg színekbe öltözve, aztán a fagy királynői méltósággal foglalja el méltó helyét.
Mégis szépek a hűs hajnalok, a narancsszín naplementék s ahogy a levelek keringve hullanak alá puha szőnyeget szőve a durva útra. Barátságos szobává zsugorodik a természet hatalmas tere s mintha közelebb kerülnénk egymáshoz.
Ha majd az ősz
összegyűjt minden bánatot, s vele
a lelkemet behinti csendesen:
eljössz-e vigasztalni, kedvesem?
WASS ALBERT
A fekete szobában Csontvázember ül.
Sötéten. Egyedül.
Néha a palota zsivajába,
s a tavaszodba belehegedül.
Olyankor ősz lesz: vágyak, álmok ősze.
Halkan peregnek, mint a levelek.
(Szívedbe mintha ezer kés hasítana:
zokog, zokog a csontvázembered.)
WASS ALBERT
Lennél-e kedvemért felhő, kapkodó szél?
Lennél-e kedvemért széllel szálló levél?
Lennél-e értem pitypangbóbita,
ha én lennék az ősz hűvös sóhaja?
SZABOLCSI ERZSÉBET
Az őszi erdő csendje
Az erdő, mint egy végtelennek tűnő labirintus, ami a sárga, a piros és a barna színváltozatait vonultatja fel látogatója számára. A lágy szellő meg-meglebben, és ezzel arra készteti a leveleket, hogy azok halk neszezéssel a földre hulljanak, ezzel is jelezve, hogy közeleg a tél. A tölgyfákról, a makkok tompa puffanással érnek földet, amit csak a mindenre nyitott ember fürkésző tekintete vesz észre.
A hűvös őszi szél fújása, a fák ágait olykor ritmusos mozgásra készteti. Ha pedig ezt az ember távolról szemléli, olyan mintha valamely színes élőlények integetnének neki.
A távolból a patak vizének alig észrevehető csobogása hallatszik. Az avar, pedig olyan érzést kelt az emberben mintha színes levélszőnyegen lépkedne.
De télen ez a sok szép jelenség mind megszűnik. A levelek lehullnak, és a fák kopaszok lesznek. A patak, olykor befagy, és csobogása már nem hallatszik. A földön heverő színes leveleket, pedig puha hótakaró borítja. A fák fekete óriásokként meredeznek az ég felé.
Azt mondják, az erdő csendes. Véleményem szerint, aki ezt állítja, az vagy túl hangos, vagy pedig túlságosan türelmetlen és figyelmetlen ahhoz, hogy meghallja az erdő és egyben a világ zenéjét. Azt a zenét, amelyet egy ismeretlen szerző komponált, és amit még a leghíresebb zeneszerzők is megirigyelhetnének.
Ez már az ősz. Borzongva kél a nap.